szemle.film.szélcsend.

Egy újabb kamaradráma. Azért írok róla második helyen, mert én nagyon szerettem ezt a filmet. Valószínűleg egyedül vagyok az országban, de legalábbis a szakmában. Nem találkoztam élő emberrel, aki emlegette volna egyáltalán, és a díjkiosztón is mélyen hallgattak róla. Találtam rá egy magyarázatot. Általános felháborodást keltett, hogy Sas Tamásnak két filmje is versenyben volt. Mindemellett, évente 2-3 filmmel simán ki tud jönni. Miközben sok nagy és jó rendező hallgat valahol, és álmodozik a filmkészítésről. Alap felállásban nem rossz, ha egy rendezőnek lehetősége van közönségfilmet csinálni, megél belőle, közben leforgatja kis kedvencét. Szívünk szerelme, John Cassavetes is így élt: színészként pénzt keresett, majd abból megcsinálta rendezői vízióit. De sajnos, valóban, ez a mai magyar filmkészítési lehetőségek közepette enyhén szólva túlzás. Röviden: a szakma bosszúból hallgat erről a filmről. Egy kritikába futottam bele, az viszont nem egyszerűen lehúzta, vagy sok hibát talált benne, hanem egyenesen elküldte a filmet a jó büdösbe. Nagyon visszataszító módon és átlátszóan elfogultan, utálattal övezve íródott. Az elképzelhető, és elfogadom (ha valaki meg akar erről győzni), hogy ezért vagy azért nem lett jó film, itt és itt lett elrontva. De a Szélcsendet nem nevezném rossz filmnek.

Nos, én azt ajánlom, a vázolt körülményeket felejtsük el, és nézzük, miért is érdemes beszélni erről a filmről!

Először is a díszlet. Ami nincs. Más filmek mellett, például a Köntörfalak kapcsán is fontos tényezőként emlegettem a díszletet (úgy is, mint talán egyszer majd díszlettel foglalkozó ember). Jelen esetben viszont nincs semmi más, csak egy hajó hófehér fedélzete, és néha a Balaton vize. Ahol is lenyűgözően működik három nő drámája. Persze Sas Tamásról a Presszó óta tudjuk, hogy fantasztikusan tudja használni a szűk tereket, és operatőrként mennyire vissza tudja fogni a kameráját. De itt tényleg nem volt, nem lehetett megtervezett háttér se, csak a három nő arca. És persze a szűk kis hajó néhány négyzetmétere a totálokhoz.

Az elején kicsit szokni kellett az arcokat, a karaktereket. Leginkább Kováts Adélt. Nem azért, mert rosszul játszott volna, csak elsőre nem volt szimpatikus, és nem nézett ki jól. Fakó volt, mint akivel sminkes és fodrász nem foglalkozott a felvétel előtt. Kicsit erősített ezen, hogy a hugát játszó Pálmai Anna kreol bőrű, Kovács Patrícia pedig egyszerűen szép. Aztán egyszer csak beindult a történet, és már egyáltalán nem lógott ki a sorból Kováts Adél se, a karakter megtalálta a helyét. Poén lelövése nélkül, drámai és kemény alakítás volt. Patrícia szerepe volt a legkönnyebb, a történetben eleve vendég a hajón (vagy mégsem..?), és nem is megy keresztül a karaktere nagy változásokon. De helye van ott, és jó választás volt, hihető és hiteles karakter. A nagy meglepetés és a legnagyobb élvezet viszont Pálmai Anna játéka. Az én díjkiosztómon díjat kapott. Rendezők, figyelem, osszatok szerepet erre a lányra!

A történet maga kellően izgalmas és fordulatos, egy pszichodráma, már-már pszichothriller, de nem elcsépelt vagy túlzó, nagyon is valósághű. Jó ritmusban van felépítve, természetesen az elején baromira nem tudni mi lesz ebből, miért vannak ezek nők a hajón, és a ki-kicsoda se szájbarágósan, hanem kezdeti feszültséget teremtve derül ki. Aki szereti a feszültséget és szeret nyomozni a film alatt, ne hagyja ki az eleje főcímet, mert van egy kép, ami aztán a film alatt végig gondolkodásra, tippelgetésre késztet. Már ezzel is feszültséget növelve. De ne keseredjen el, aki nem veszi észre ezt az összefüggést, mert a fő feszültségforrások bizony szépen fel vannak építve, lesz ami hasson rá a film folyamán.

(Egész bezsongtam, ahogy felidéztem újból a filmet - meg kell nézni megint..!)

Ezúton kérem, kedves blog olvasóim, ha láttátok ezt a filmet, írjátok meg a véleményeteket!