2009. szeptember 11., péntek

B u S h o

Mégis sikerült rövidfilmeket néznem. Az utolsó nap, utolsó két és fél blokkját. Nagyon izgatott vagyok, mert szerelmese vagyok a kisfilmeknek... Nagyjátékfilmet szeretni (és forgatni) olyan, mint amikor oda vagy egy pasiért, akivel minden klappol, megy a maga útján, és tudod, ez az élet rendje. De a kisfilm..! Az olyan, mikor egy olyan pasi akad az utadba, akit lehet, hogy ritkán látsz, és alig ismersz, és látszólag nem is illetek össze, de mikor mélyen egymás szemébe néztek, tudjátok, hogy összetartoztok. Szóval a rövidfilm: az az igazi szerelem.
Íme néhány szerelmes perc az életemből.
Elsöprő győzelmet egy animációs film aratott: kategóriájában mind a nemzetközi zsűri, mind a diákzsűri, mind az én fődíjamat a Chick (Csajszi) című 5 perces "örömforrás" kapta. (Mondhatjuk ez volt a felhozatal G-pontja.) A lengyelek döbbenetesek, évről évre egyszerűen zseniális animációkkal bombáznak minket! A Chick vígjátéki formában mesél nő és férfi szerelmi viszonyáról, minden van benne: randira készülődés a nő részéről (itt szétröhögöd magad garantáltan), italozás, kokettálás, előjáték, szex, és végül egy slusszpoén. Ember nem volt a fesztiválon, aki ne rajongott volna ezért az 5 percért..!
Rajongásom következő tárgya szintén animáció: Naiade a címe, francia, 12 perces és mese... Nagyon szép, és kicsit kegyetlen: van benne jó és rossz, ők megküzdenek egymással, de a jóban is van rossz, a rosszban is van jó. Egy szépséges vizitündérlány és két különös ikerfiú története. Nagyon összetett technikával megoldva, nem is tudom, annyi minden volt benne, báb animáció, meg nyilván digitális trükökk. Gyönyörűséges lápvidéket látunk, mesés-csodás teremtményekkel... Ilyen látványvilágon szeretném felnevelni a gyerekeimet...
Harmadik személyes kedvencem egy kísérleti film. Ez nagyon nehéz műfaj, nagyon tudjuk utálni, mert ebbe a kategóriába sorolják bele magukat a kamerával szórakozó, amatőr, béna, ötlettelen emberek. De most magtaláltam életem kísérleti filmjét. Francia-angol csapat készítette, 7 percben, Ten (Tíz) a címe. A félig fikciós elemekből, félig animációs-digitális elemekből összerakott filmnek még története is van, ezért végeredményben bizonytalan a műfaja. A nemzetközi zsűri végül kísérleti fődíjat adott neki, így én is idesorolom. Nos, egyrészt a látványvilága, a sokszor bizony nagyon naturális-brutális, ami megfogott, másrészt a története: egy fóbia leküzdéséről, egy pszichológusi kezelés fokozatos eredményeiről szól, arról, ha mélyen leásol a lelkedbe, hogy végül elrendezz dolgokat magadban, addig a poklok poklát kell megjárjad... 
(folyt.köv.)

2009. szeptember 4., péntek

dizájn

összedobtam két szobát:
































lehet szavazni.

dizájn


Dizájn történeti tanulmányaim közben lelkesítő, izgalmas lakberendezési tárgyakra, már-már művészi alkotásokra bukkanok. Őrületes formák, színek, anyagok! 
Már most nagy rajongója vagyok a skandináv dizájnnak, ezek ott fent a hűvösben-hidegben lángoló, szenvedélyes, mozgalmas formákat hoznak létre - már az 1800-as évek végétől kezdve..!
Első "élménybeszámolómat" egy lámpa indította el.





















Hát nem gyönyörű..? 
Poul Henningsen a tervezője. /1894-ben Ordrup-ban (Dánia) született, és Koppenhágában halt meg 1967-ben./









(Egy igen szimpatikus ember.)
PH lámpa sorozatában több, mint száz lámpát tervezett. Ezek között van olyan, ami csak halál után jutott el a nagyközönséghez. Tíz évig tudományos kutatásokat végeztek, a tervezés lényege az volt, hogy meleg, lágy fényt adjanak és ne vakítsanak a lámpák.
Az a jó Henningsen-ben, hogy a hasznosságot vette figyelembe. Nem szerette a művészieskedést, mert minél szélesebb réteghez akarta eljuttatni a design termékeket.
És íme, egy másik híres alkotás, az Articsóka lámpa...














dán do(l)gok mozivásznon

(film: Kiságyúk)
Na most Ulrich Thomsen arcszőrzete egyszerűen nem hagyható figyelmen kívül. Összeségében a film előnyére válik, tényleg izgalmas adalék. Ám az első percekben nehéz nem arra figyelni. Nincs mese, különleges élmény. Kinek szexuális, kinek aszexuális.
Aztán ott a nyelv. A dán nyelv. Mondhatnám rá, hogy csúnya. De akár azt is, hogy egzotikus. Én végülis megkedveltem.
És hát a film. Röviden és tömören: kiváló! Akinek nincs ellenére az európai film, és élvezi, ha egy picit más habitusú nép lelkébe tekinthet bele, akkor rajta, mozibabe! És mindezt úgy, hogy végigkuncoghatja a másfél órát, időnként felnagyítva azt nyerítésre. Egyszerűen nincs pillanata a filmnek, amikor ne éreznéd, hogy tök jó helyen jársz. (Mégha hideg és esős is.) Néha (vagy sokszor) béna, de kedvesen, szerethetően, viccesen béna emberek közé kerülünk. Igaz ez legfőképpen főhősünkre, akit utálni is lehetne, hiszen ideggyenge, agresszív dühkitörései vannak, ezért gyógyszereken él, és még a gyerekei láthatását is elszúrja. De közben sejtjük, hogy nagyon is jól érzékeli a világ dolgait, és igen helyes módon akar igazságot szolgáltatni, önmagának, de elsősorban a gyerekeinek. Ösztönös, már-már átgondolatlan döntésével nem is sejti, hogy egy csomó ember gondolkodását, hozzáállását fogja átformálni.
Miközben néhány emberről szól a film, a rendező olyan közegbe helyezi a szereplőinket, amivel saját szakmáját fricskázhatja. Együtt nevetünk, filmesek és nemfilmesek a filmművészet és filmipar, a művészfilm és kasszasiker közti ellentéten. Két szélsőséges műfajú, stílusú filmet forgat bele a filmbe, kifigurázva őket. A művészfilmhez természetesen tartozik egy művészfilm-rendező is, ő lesz a másik főszereplőnk. Néhány, tulajdonképpen egyszerű klisével rajzolja meg ezt a figurát. Claus természetesen nagyon elvontan elmélkedik a művészetről. És persze rendezői státuszához kiváltságok járnak: hollywoodi mintára kis golfkocsival közlekedik a forgatás helyszínén. Kedvenc jelenetem, mikor egy alkalommal ezzel a kis kocsival kanyarodik Claus... Nagyon szerettem még filmbéli művészfilm-rendezőnk dühkitöréseit, amik végülis egyfajta motívummá válnak. Ezt a rendező annyira jófej módon, lezseren kezeli, hogy imádni fogjuk ezeket a dühkitöréseket. Egyszer megmutatja képben, később pedig csak hallani fogjuk a már jól ismert hangsort. Az imádott hangsor előadója Nikolaj Lie Kaas nevű színész (állítólag hőn szeretett dán-dogma filmemben, az Idiótákban is játszott, én nem emlékszem sajnos...) tökéletes választás, egyszerűen: nagyon jó színész. Érdemes figyelni a munkásságát.
Legfőbb hősünket alakító Ulrich Thomsent már jobban ismerhetjük. Először is nemrégről egy drámai magyar filmből, Szász János Ópiumából. Másrészt pedig az első igazi dán dogma filmből, a Vinterberg által rendezett Születésnapból. És még egy említésre méltó film, amiben Ulrich együtt játszik Nikolajjal: Testvéred feleségét... (r.: Susanne Bier).
Ulrich Thomsen ma kikerülhetetlen európai színész. Többezer arca van, döbbenetes átváltozó művész, és elsősorban nem külsőleg (na jó, a Kiságyúkban az arcszőrzete valóban adott egy pluszt a karakteréhez). Igazi nagy színész. Szász János úgy tűnik szintén nagy rajongója, mert következő filmjét is vele szerette volna megcsinálni. A teljesen előkészített filmet Ulrich egy héttel a forgatás előtt lemondta... Neki is rendezői ambíciói lettek, és mivel összejött neki otthon Dániában egy film, azt választotta. Így kiszállt a produkcióból a dán koproducer is, a film elmaradt. Szász nem is tervezi, hogy továbbpróbálkozik a témával, sajnos, mert egy újabb, igazi szászos film lehetett volna belőle, sorozatgyilkos házaspár a 20-30-as években... Viszont van másik terve, szerencsére.
Drukkolok Tomas Villum Jensennek is, hogy rendezzen még nekünk hasonló igazi filmeket.
100 szónak is 1 a vége: nem ajánlatos, hanem kötelező film a Kiságyúk!